Jegyvásárlás
Program
Nagy Emma Quintet
Az Artisjus-díjas Nagy Emma Quintet a kortárs jazz új generációjának meghatározó formációja, amely az idei hetedik születésnapjára már jelentős hazai és nemzetközi sikereket ért el. A zenekar rövid idő alatt bejárta Európát, felléptek többek között Franciaország, Olaszország és Lengyelország neves fesztiváljain és versenyein. több
Aktuális előadások
Zenéjüket a kísérletező szellem és az öt tag közötti mély alkotói egység jellemzi, ahol a kemény dobritmusok és a szabad improvizációk természetes módon találkoznak az álomszerű, kortárs kompozíciókkal. Az előadásaikra jellemző kontrasztok és disszonancia egyfajta modern, néhol groteszk, mégis nyers és őszinte életérzést közvetítenek. Legújabb, 2025-ben megjelent Altered States című albumukkal a zenekar minden eddiginél bátrabban nyit a könnyűzene irányába, miközben megőrizte intellektuális mélységét és érzelemgazdag karakterét.
A zenekar tagjai:
Nagy Emma – ének
Cseh Péter – gitár
Oláh Krisztián – zongora
Gyányi Marcell – nagybőgő
Klausz Ádám – dob
Ajánló
A Sárik Péter Trió és Koszorus Krisztina Koszika közös produkciója különleges zenei világba repíti a hallgatót. Műsorukban egyesül a kelet…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!