Jegyvásárlás
Program
W.A. Mozart: A varázsfuvola
A Zeneakadémia Kisterme 1964-ben veszítette el operai képességeit, amikor a fokozódó helyhiány miatt megszűntették a zsinórpadlást, s az átalakítás államszocialista hevében felszámolták a zenekari árkot is.
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2014. március 4. kedd, 19:00
A Magyar Televízió 9. Nemzetközi Karmesterversenyén 1998-ban harmadik helyezést ért el, egy évvel később Szentpétervárott a 3. Nemzetközi Prokofjev Karmesterversenyen szintén III. díjat nyert, 2002 novemberében pedig első díjat kapott az athéni Dimitri Mitropoulos Nemzetközi Karmesterversenyen. Az Isztambulban született művész – aki nem mellesleg csaknem tökéletesen beszél magyarul – 2001 és 2004 között a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestere, 2004-től 2009-ig az együttes zeneigazgatója volt.A közönség soraiba is fiatalokat invitáló előadás rendezője, a tanszék színpadi játék tanára, Almási-Tóth András magát a Zeneakadémiát, egészen pontosan a szecessziós zenepalotát állítja majd a középpontba s teszi az előadás díszletévé. Ebben talán annak van kisebb szerepe, hogy Mozart operája és az épület ornamentikája egyaránt gazdag szabadkőműves utalásokban, ennél fontosabb, hogy a Zeneakadémia az előadásban a zene megkövült szimbólumává válik, s mi más volna képes a sötétség és a fény, az értelem és az érzelmek, az emelkedett eszmék és a természeti ösztönök, Sarastro és az Éj királynője ellentétpárjait összhangba rendezni, ha nem a zene.
Műsor: Mozart: A varázsfuvola (K. 620)
Vezényel: Alpaslan Ertüngealp
Díszlet koncepció: Almási-Tóth András
Jelmez: MAISON MARQUISE by Tóth Bori
Karigazgató: Somos Csaba
Zenei asszisztensek: Baja Mónika, Dobszay Péter, Gyökér Gabriella
Az éj királynője: Varga Viktória
Második dáma: Vincze Klára
Monostatos/Első pap: T. Gippert Béla
Első fiú: Kiss Tamás
Második fiú: Szabó Barnabás
Harmadik fiú: Krúdy Bálint
Miniszterek: Kovács Kristóf, Taba Benjámin, Kóbor Demeter
Rabszolgák: Viktoria Doritou, Karin Iwata, Bacsó Gabriella, Kiss Réka, Pinja Sinisalo, Anna Yliaho, Joni Österlund, Giacomo Quatraccioni
Fuvolista: Kerner Mária
Közreműködnek: a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei és az Academia Hungarica Kamarazenekar
Ajánlatunk
A ’30-as ’40-es évek magyar filmslágereinek kamaraszínházi előadása élő zenei kísérettel, amely a kor hangulatát idézi két fiatal szív egymásra találásán keresztül. E korszak muzsikája talán a legszínesebb könnyűzenei műfaj. A méltán népszerű charleston, shimmy, foxtrot táncok, a ’30-as évek fox, swing lüktető zenéi kelnek életre. A korszakról -amelyben születtek ezek a dalok- kevés a fogalmunk. Leginkább annyi, hogy fekete-fehér és szép!
Ajánló
Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem…
Egy este, ahol a dalok újra életre kelnek 2026-ban Zorán ismét országos turnéra indul, hogy közönségével együtt élje át mindazt,…
A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!













