Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisgyerek: Ferkónak hívták. Nagyon szegény családba született, így hamar szükség volt a munkájára. Segített a piacon a
zöldséges kofának, papsajtfüvet szedett a szomszédasszony malacának, s fizetsége néha csak egy karéj kenyér volt. Ám szerzeményét büszkén vitte haza, s aznap otthon háromfogásos ebédet ehetett a család... a kenyérből, a hajából, és a beléből falatozott! A hatéves Ferkót édesanyja nagyon féltette a megbetegedéstől. Nem mehetett
iskolába. Ám írni azért megtanult! Édesanyja gyűszűjével, a befagyott ablaküvegre karcolta a betűket, amit fiacskája utána karcolt.

Amikor Ferkó végre iskolába került, már folyékonyan írt, és minden könyvet elolvasott, ami a keze ügyébe került. Élete egyik legboldogabb pillanata az volt, mikor édesanyja – titokban, az apja tudta nélkül – egy kakas árából megvette neki az Ezeregyéjszakát.
Ám annyira szegények voltak, hogy hamarosan nem futotta az iskolára. A gimnázium harmadik osztályát nem kezdhette el. Nagyon szenvedett szegény. Épp ezért, mikor becsengettek, belopódzott az iskolába, és kintről hallgatta a tanítást. Latin óra volt, és bent az osztályban senki nem tudta lefordítani helyesen a mondatot. Ferkó nem bírta magát türtőztetni, és bekiabálta a helyes választ. A tanár, az ölében vitte be az eszes fiút a terembe. Attól kezdve, sosem kértek tandíjat az édesapjától...
Ferkónak, szegénysége ellenére, csodás gyerekkora volt. Puha, meleg szeretet vette körül, s bár drága holmikat nem kapott, egy sokkal ragyogóbb kincset mondhatott
magáénak: határtalan képzeletét. Ami vele történt, mind-mind jelentéktelen, hétköznapi esemény, ám a kíváncsi kisfiú felfedezte bennük a csodát. A csodát, ami velünk is nap, mint nap megtörténik... csak nyitott szemmel kell járni a világban! És Ferkó határtalan fantáziája, bizony nagyon sok kincset termett. Biztosan ismered te is némelyiket.

Ferkó nagyon szeretett tanulni. Minden érdekelte, minden könyvet elolvasott, ami elé került, s mire felnőtt, nagyon sok mindenhez értett. Nem csupán író lett, hane könyvtáros, régész, múzeumigazgató is. Ám soha nem veszítette el azt a kincset, amivel rá tudott csodálkozni a világ apró csodáira: a szeretni
tudás képességét.

Az előadásban, a kislányt nem véletlenül hívják Pankának. Móra Ferenc kislányának is ez volt a neve. Sok gyönyörű verset olvashatunk róla.

,,Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés. Ha azt
szeretnéd, hogy idebent a dolgok értelmet nyerjenek, próbálj meg újra gyermek
lenni – legalább egy rövid időre”
Móra Ferenc