„...átmenet Nagyszombat borongós, sejtelmes estjéből Húsvétvasárnap reggelének féktelen ujjongásába” – így jellemezte művét Nyikolaj Rimszkij-Korszakov a Nagy orosz húsvét című nyitányt, amit Muszorgszkij és Borogyin emlékének ajánlott.
A pazar hangszerelésű darab számos egzotikus zenei eszközt használ (aszimmetrikus ritmusok, ortodox-népénekek) és méltán őrzi népszerűségét a szerző vezényelte 1888-as bemutató óta. Dmitrij Sosztakovics 1966-os 2. csellóversenye is használ népi dallamot, a 2. tételben megjelenik egy ogyesszai utcadal, a zárótétel fanfárjai mögött pedig talán Rimszkij-Korszakov is ott sejthető.

A Msztyiszlav Rosztropovicsnak ajánlott concerto éppen ellenkező utat jár be, mint a Nagy orosz húsvét-nyitány. A zenei anyag a halkan induló nyitótételből a középtétel csúcspontján és a zárótétel fanfárjain túllendülve önmagába fordul, és csendben fejeződik be.
Pjotr Csajkovszkij 5. szimfóniája – hasonlóan Beethoven azonos sorszámú szimfóniájához – a „sötétségből a fénybe” vezet: a komor e-moll hangnem dicsőséges E-dúrrá változik a negyedik tétel végére.
Hogy a mű befejezésének optimizmusa – ismervén Csajkovszkij tragikus sorsát – mennyire őszinte, s ezzel összefüggésben a zárótétel diadala zenei szempontból mennyire tekinthető sikerültnek, az ősbemutató óta vita tárgya – ami csak még izgalmasabbá teszi a mű befogadását.